AZ EMBERISÉG GLOBÁLIS PROBLÉMÁI

Az ember, mint faj egyik jellemző tulajdonsága, hogy mindennapi élete során jelentősen átalakítja környezetét.

   Bár ez az átalakítás már akkor elkezdődött, amikor a gyűjtögető – vadászó életmódról áttért a mezőgazdasági termelésre, igazán jelentőssé csak az utóbbi pár száz évben vált. A környezet átalakításának következményei a Föld minden részén jelentkeznek, ezért globális környezeti problémákról beszélhetünk. Bár ezeket a problémákért az ember a felelős, sokszor nincs tudatában, hogy egyes cselekedeteivel milyen károkat okoz, és azoknak milyen következményei lehetnek.

   A modern társadalmakban megjelenő környezettudatos gondolkodásnak nincsenek nagy hagyományi. Az 1960 években jelentek meg az első szervezetek, amelyek valamilyen környezeti ártalom ellen felemelték a szavukat. Az azóta eltelt néhány évtized alatt jelentősen megnőtt az ilyen típusú szervezetek száma, de az elfogadottságuk mégsem tudott igazán jelentős lenni. Pedig a környezeti problémák általános megismertetése lehetne az első lépés ahhoz, hogy egy olyan értékrendbeli változás indulhasson meg, amely kiutat jelent ezekből a problémákból.

   Mivel a munkatársaink hisznek ennek az ismeretterjesztésnek a fontosságában, célul tűzték ki, hogy minél pontosabb és átfogóbb ismereteket jutassanak el, minél több a téma iránt érdeklődő emberhez.

Egy szemléletes példa: a közlegelők tragédiája

A globális környezeti problémákra leginkább azért nehéz megoldást találni, mert a résztvevő felek között érdekellentét áll fenn. Ha csak a résztvevők egy része tesz azért, hogy a probléma megoldódjon, akkor (leginkább valamilyen gazdasági okból) ezek a felek valószínűleg hátrányba kerülnének azokkal szemben, akik tovább folytatják a problémát okozó tevékenységet. Hogy ezt jobban szemléltessük, egy olyan példát hozunk, amelyet a nemzetközi környezettudományos irodalom is gyakran használ a probléma megértésére. Ez a példa a közlegelők tragédiája modell

  Az eredeti modellben tíz tehenészgazda legelteti jószágait egy olyan legelőn, amelyet bárki szabadon használhat. Bár a magyar szakirodalomban a „közlegelő” kifejezés terjedt el a „common” fordításaként, de ez a megnevezés félrevezető lehet, hiszen a terület nem a közösségé. A modell egyik fontos alapfeltevése pont az, hogy a terület tulajdonképpen senkié, azt bárki szabadon használhatja. A tíz gazda először egy-egy tehenet legeltet a legelőn, amíg egyikük bevétele növelése céljából vesz magának még egy állatot. Mivel a legelő eltartóképessége korlátozott, ezért minden tehénnek csökken a hozama (ez lehet húshozam vagy tejhozam, vagy bármilyen más mérhető mennyiség, ami a táplálékfelvétellel arányos). Ez természetesen a kéttehenes gazdára is igaz, viszont neki a csökkent hozam kétszerese jut, így még mindig sokkal jobban jár, mint a többiek. A másik kilenc gazda csak úgy tudja a saját teheneinek a csökkent hozamát növelni, ha ők is vesznek még egy állatot, de ez a legelő eltartóképességén keresztül ismét negatív hatással lesz egy-egy tehén hozamára. Mivel azonban két tehén együttes hozama mindig több lesz, mint egy tehéné, ezért mindaddig érdeke lesz a gazdáknak újabb teheneket vinni a legelőre, amíg a legelő végképp tönkremegy, és minden tehén elpusztul. Ebből következik, hogy ha a két alapfeltevés érvényes, mégpedig, hogy a gazdákat a rövidtávú önérdek mozgatja, és hogy a legelő szabad hozzáférésű, akkor a történet vége az elkerülhetetlen tragédia.

   De hogyan lehet elkerülni ezt a tragédiát? A megoldás elméletben egyszerű, a két alapfeltétel egyikét vagy mindkettőt kell feloldanunk. Mindkét feltételt alapvetően kétféle módon tudjuk megváltoztatni. A terület szabad hozzáférését vagy kormányzati úton lehet megszüntetni vagy a helyi közösség teheti ugyanezt. A gazdák hosszú távú, a közösség érdekeit is figyelembe vevő gondolkodását pedig vagy ismeretterjesztéssel, vagy pedig az értékrend, illetve a világnézet megváltoztatásával érhetjük el.

  A tragédia elkerülésének egyik legegyszerűbb megoldása, ha a legelőhöz a kormányzat tulajdonjogot rendel, például államosítja és megszabja, hogy azon hány tehén legelhet. Ha a központi szabályozás pontosan állapítja meg a legelő eltartóképességét és be tudja tartatni a döntését, akkor a túllegeltetés elkerülhető. A központi hatalom úgy is megoldhatja a helyzetet, ha adókkal sújtja a több tehenet tartó gazdákat vagy pedig kedvezményeket biztosít az egytehenes gazdák számára. Ebben az esetben fontos, hogy a szankciók vagy a kedvezmények mértéke olyan legyen, ami garantálja, hogy a gazdáknak a kevesebb tehén jobban megérje, mint a több.

  A valóságban talán ezt a megoldást használjuk leggyakrabban. Gondoljunk a környezetvédelmi törvényekre vagy egyes szennyezőkkel – gyárakkal, erőművekkel – kapcsolatos szabályozásokra. Miért nem dőlhetünk hátra megnyugodva, hogy megtaláltuk a megoldást? Azért, mert önmagában ennek az egy megoldásnak több hibája is van. Egyrészt a „gazdák” kényszer hatása alatt cselekednek a „legelő” érdekében, nem saját meggyőződésből. Ennek az lesz a következménye, hogy ha lehetőségük nyílik rá, akkor megpróbálnak kibújni a kényszer alól. Másrészt ezeket a törvényeket és szabályozókat be kell tartatni, ami komoly apparátust és sok hibalehetőséget rejt magában.

  Van egy másik lehetőségünk is arra, hogy a legelő szabad hozzáférését megváltoztassuk, méghozzá úgy, hogy ha a „gazdák” közössége szabályozza a terület használatát. Ebben az esetben nem egy központi döntés, hanem az érintettek együtt határozzák meg a területhasználat feltételeit. A „gazdák” figyelhetik egymás tevékenységét és a közösen hozott szabályok betartását valamilyen a csoport felé tanúsított érzelem befolyásolja. Ilyen lehet például egymás tisztelete, vagy félelem a kiközösítéstől. A kisközösségi folyamatok hátránya, hogy csak bizonyos csoportméret alatt működnek. Fontos, hogy minden területhasználó ismerje a másikat, mert ez a közösségvállalás alapfeltétele. Ha nem ismerjük a többieket, akkor – játékelméleti nyelven – könnyebben választjuk a dezertálást, mint a kooperációt.

  Érezhető, hogy ezt a módszert megelőzi egy olyan folyamat, amelyben a „gazdák” rájönnek, hogy ha nem szabályozzák saját tevékenységüket, akkor a tragédiához vezet. Ez a folyamat lehet a következő két fejezetben tárgyalt ismeretterjesztés vagy az értékrend, illetve a világnézet megváltoztatása. Ennek hatására választják a rövidtávú önérdek helyett a hosszú távú közérdekeket.

  A tragédiát nemcsak a terület szabad hozzáférésének korlátozásával lehet elkerülni, hanem a „gazdák” hozzáállásának megváltozásával is. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy rádöbbenjenek: tevékenységük hosszú távon olyan következményekkel jár, amelyek saját érdekeikkel is ellentétesek. Ennek legáltalánosabb módszere az ismeretterjesztés. Ha valaki megérteti a „gazdákkal”, hogy ez a rövidtávú, nagyobb bevétel végül milyen következményekkel járhat, akkor ők maguk dönthetnek úgy, hogy korlátozzák tevékenységüket. Ebben az esetben fontos, hogy az informálás ne csak a problémát ismertesse, hanem a megoldási lehetőséget is. Az is igen lényeges, hogy az ismeretterjesztés következtében minél több „gazda” változtassa meg a viselkedését, hiszen ha többségben maradnak az „önző gazdák”, akkor a túlhasználat továbbra is végbemehet, illetve az új viselkedést követő „gazdák” látva társaik sikerességét visszatérhetnek eredeti stratégiájukhoz.

  A „gazdák” hozzáállásának változásához egy másik lehetőség az értékrend és a világnézet megváltoztatása. A példázatban a gazdákat az anyagi érdek hajtja. Ha ez megváltozik, és például előtérbe kerül a több szabadidő, vagy a természet szépségének megőrzése, akkor az megváltoztathatná a viselkedésüket. Általánosságban is elmondható, hogy a környezetszennyezések nagy részénél az anyagi érdekek előtérbe kerülnek a környezeti érdekekkel szemben. Tegyük fel például, hogy egy gyár káros anyagot juttat a levegőbe. A környezetvédelmi intézkedések értelmében, ha nem tesz szűrőt a kéményeire, akkor bírságot kell fizetnie. Ha a bírság összege kevesebb, mint amennyibe a szűrők felszerelése kerül, akkor a tulajdonosok valószínűleg inkább választják a bírságot, tovább folytatva a szennyezést.

   Sokat hallani manapság a fenntartható fejlődésről. Ez sokszor azt az elképzelést sugallja, hogy a növekedésnek nincsenek határai. A modellbeli gazdáknak is ez az alapvető meggyőződése. Ha világnézetük megváltozna és felismernék a legelő korlátos voltát, nagyobb eséllyel kerülnék el a túllegeltetést.
Az értékrend és a világnézet megváltozása hosszú távú folyamat és legtöbbször az ismeretterjesztés előzi meg. Először fel kell ismerni a problémát, majd rá kell jönni, hogy annak milyen következményei lehetnek, illetve ezeket hogyan lehetne elkerülni. Felismerve és továbbadva ezeket az ismereteket, azok lassan beépülhetnek az emberek tudatába és az értékrendjük, illetve világnézetük megváltozásához vezethet.

    A négy megoldási lehetőség valószínűleg együtt alkalmazva a leghatékonyabb. Talán a legkevésbé „alkalmazott” megoldási lehetőség az értékrend és világnézet megváltozása, amit szükségszerűen az ismeretterjesztés előz meg. Ezért választottuk fő tevékenységünknek az ilyen irányú ismeretterjesztést, remélve hogy sikerül a jelenleg uralkodó értékrendet megváltoztatni, ezzel pedig hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gyermekeink is békében élhessenek a Földön.

 

A probléma leírásához a következő munkákat használtuk:

Hardin G., (1968) The tragedy of the commons; Science, 162, 1243-1248 (magyarul: A közlegelők tragédiája; in. Lányi A. (szerk.),
Természet és szabadság – Humánökológiai olvasókönyv; Osiris Kiadó, 2000, 219–231.)
Gardner G. T., Stern P. C., (2002) Environmental problems and human behavior (2.ed.); Pearson Custom Publishing
Takács-Sánta A., (2009) Kiútlehetőségek a környezeti válságból; Kovász XIII, 3-12

KAPCSOLAT


H-1088 Budapest, Múzeum u. 7. II. emelet
Kossuth Klub

Telefon: +36 1 951 7007

Lőrinczi István
Mobil: +36 30 8535 536
email: